A Tesla-gyilkos cégek 99 százalékából nem lesz semmi
Még Kínában sem, ahol jelen pillanatban is közel 500 cég fejleszt – legalábbis hivatalosan – valamilyen elektromos járművet.
Még Kínában sem, ahol jelen pillanatban is közel 500 cég fejleszt – legalábbis hivatalosan – valamilyen elektromos járművet.
A gázolajos motorok napjai, nagyon úgy tűnik, meg vannak számlálva a személyautókban, mostanra hiába készültek el a valóban tiszta dízelmotorok, a vevők zöme elfordul ezektől.
A végtelenbe és tovább – a Toy Story óta gyakran idézett mondathoz hasonló, szinte földöntúli fogyasztási adatokkal kecsegtetnek az ilyen konnektoros hibrid autók. Kár, hogy százezer kilométerekben mérhető, mire ledolgozzák árhátrányukat.
Már meg is kezdték a tiltó táblák felszerelését.
A dízelkérdés szépen lassan átesett a ló túlsó oldalára, az eladásaik élesen zuhannak, a benzinesek ára meg alaposan megy felfelé. A jelenlegi Euro6d nevű emissziós-normát mindeközben a legmodernebb károsanyag-utókezelő rendszerek lényegében tökéletesen teljesítik.
A Toyota és a Lexus is növeli a környezetbarát kocsik eladását a magyar piacon.
Megérkezett a japán gyártó kompakt modelljének vadonatúj, immár harmadik generációs kiadása, amiből már nem készül dízel változat.
Mutatjuk, hogy milyen lett a francia gyártó teljesen új fejlesztésű Passat-riválisa.
Vagy mondjuk hibrideket.
Gondok vannak a Polestar 1 gyártásával, nagyon lassan készül az autó.
A bajorok izmos hibrid sportautója 2018-tól egy új változatban is elérhető lesz – a hivatalos bejelentésre már nem kell sokat várnunk.
A Toyota vadonatúj überautója sokkal inkább hasonlít egy régimódi szovjet reprezentációs autóra, semmint egy Rolls-Royce-ra, vagy akár egy S-osztályos Mercedesre.
Nem azt mondjuk, hogy ezeknek az autóknak folyton hermetikusan zárt, patika tisztaságú garázsokban a helyük, de hogy nem az erdei sárban, az teljesen biztos.
A szépség megítélése ugyebár meglehetősen szubjektív dolog, de ezt az autót csak igen nagy jóindulattal lehet szépnek nevezni.
Ezzel a járgánnyal egész sok pakkot lehet igen gyorsan egyik helyről a másikra szállítani.
Az autógyártás egyik leginkább vásárlásra csábító hívószava mostanság a "hibrid", de nem mindegy, hogy az adott kocsiban pontosan milyen hibrid rendszer található. Áttekintjük az elterjedt megoldásokat.
Rövid és látványos áttekintés arról, hogy a benzinfaló régi rendőrautóktól hogyan jutottunk el a modern hibrid járgányokig.
A stuttgarti csillagos márka ma este végre fellebbentette a fátylat a sokak által várva várt AMG Project One-ról. Ami 0-200-as gyorsulásban simán veri a Chiront.
Ez a futurisztikus megjelenésű nyergesvontató maximálisan kíméli a környezetet, de elég szerény a hatótávja. Utóbbi azonban egyszerűen megnövelhető.
Sok más gyártóval egyetemben a francia Peugeot is próbálja kitalálni, milyen könnyű, városi közlekedési eszköz válhat be a leginkább a jövőben. Legújabb ötletük egy konnektoros, kabinos robogó.